2015. július 12., vasárnap

Valima - muszlim esküvői fogadás a vőlegény kontójára

pakisztáni celebek valimáján
Meghívót hozott ma a posta egy pakisztáni származású, Dubajban és Londonban élő pár valimájára. 
A házasok EGYÜTT vonulnak be

  Ha a magyar esküvők ceremóniájában keressük a megfelelőjét, akkor a vacsora (és kissé a lagzi) részt nevezhetjük ennek, amikor a közösség előtt már férjként és feleségként jelenik meg a pár. A muszlim házasodóknak van valimájuk, de jártam már római katolikus vallású pakisztáni esküvői fogadáson is - nos, ahhoz talán jobban hasonlítható a walima hagyománya, mint a magyarhoz. Miért is? Teljesen szubjektív véleményem szerint a látványi elemek és a vendégek viselkedési habitusa miatt :)

2015-ös trend
  Nézzük csak sorrendben: a nikkah után általában a menyasszony oldala szervezi a fogadást - ezeket hívják általában esküvőnek, lehet szűk és zárt körű vagy sok vendég részvételével is megtartani. Az esküvő utolsó napjára a valimát a vőlegény oldala szervezi, azt ünneplik, hogy a két családból egy lett, ez a pár első megjelenése házaspárként a nagyközönség előtt. Ha kevésbé fennkölt akarok lenni, akkor inkább az evésről szól, a programja pedig tetszés szerint alakítható. Általában az ifjú pár együtt vonul be a (hotel)terembe (s az új asszony ilyenkor már nem visel pirosat, mint az "esküvőn", viszont kapott sok ékszert a vőlegény családjától és azt hordja), felmennek egy színpadra, az új férj családtagjai vagy barátok beszédet mondanak, van tortavágás és a pár elvegyül a vendégek között (ezt azért hangsúlyozom ki, mert máskor végig a pódiumon kell ülniük és fotózkodni órákon keresztül stb.). Ma már sok helyen egymás után tartják a nikaht és a valimát.


1 megjegyzés: